“Nagyon hálás vagyok az eddigi segítségért, örömmel leírom! 😊 Szóval az évem legjobb döntése volt csatlakozni a csoporthoz (a férjhez menés után 😅), nem gondoltam volna, hogy már az első hét után ilyen pozitív változást tapasztalok egy nekem kritikus területen, ami az éjszakai felébredés. Amióta kiderült az IR, a szigorú diétát sokszor nem sikerült tartanom, mert nehezebb időszakok váltották egymást minden téren. Ezalatt nem tudtam szigorúan diétázni és állandósultak az ébredések, és persze az éjszakai wc-re menések. Az első konzultációig nem tudtam, hogy ez kapcsolatban állhat az ásványi anyag szinttel, de a labor alapján azt a tanácsot kaptam, hogy ezeket a következő hetekben másképp pótoljam, és a komolyabb fogyási eredmények majd ezután jöhetnek! Már másnap elkezdtem a változtatást! Alig akartam elhinni, de már szinte azonnal éreztem a változást és átaludtam az éjszakát!!! Éjszaka hordok egy hőmérős órát, és ennek adatai is megerősítik, hogy az elmúlt 6 napban egyszer ébredtem fel, de vissza is tudtam aludni és nem kellett pisilni mennem, tehát olyan mintha meg sem történt volna! 😄 Szóval nagyon hálás vagyok már az eddigi összes tanácsért, amit kaptam a programban, és hatalmas eredménynek érzem, pedig eredendően a fogyásra akartam koncentrálni, mivel már elég rég együtt éltem ezzel a gonddal…Ami a fogyást illeti, 1 hét alatt eddig 2,5 kg ment le, ami szintén motivál, pedig nem is számítottam rá! Mindenkinek szívből ajánlom, mert tényleg a legjobb helyen vagytok! “
“Nagyon nagy élmény volt számomra a program, ezúton is köszönöm a rengeteg tanácsot és segítséget, amit kaptam tőled az elmúlt hetek alatt.
Ahogy azt beszéltük is, az elején elég bizonytalan voltam, hogy mi lesz ebből…megrögzött kalória számláló vagyok, de rengeteg az ellentétes állásfoglalás ebben a témában 😀 A program előtt sem éreztem, hogy sokat ettem volna (1200 kalória körül), bár akkor 120 g szénhidrát diétát követtem az IR miatt, minden étkezésnél megadott mennyiségű szénhidrát bevitellel. Nem voltam jól, iszonyatosan enerváltnak éreztem magam egész nap. Arról nem is beszélve, hogy a súlyom évek óta nem indult meg lefelé.
A 4 hetes program már tényleg kicsit utolsó esély klinika volt számomra 😅 Az elején nem tagadom, kicsit csalódott voltam. Azt hittem, majd javasolni fogod, hogy egyek többet, mert a jelenlegi túl kevés, raktároz a testem, emiatt nem megy a fogyás. Aztán valami sokkal jobbat kaptam 😀 Egy olyan rendszert, amit ténylegesen hosszú távon tudok tartani, olyan tanácsokat, amikkel néha-néha egy görbe nap is belefér 😀
Az elektrolit porban nem tudom, mi van, de kötelezővé tenném mindenkinek 😀 Már az első héten éreztem, hogy rengeteg energiám van..évek óta nem volt erre példa. Az igazán pihentető alvást már réges rég elengedtem, mióta az eszem tudom, nagyon rossz alvó voltam (2-3 megébredés éjszaka). A 3. hét környékén már sikerült átaludni az éjszakát…azt nem számítom bele, hogy 5-kor kelt a macska, mert éhes 😀
Csak hogy írjak egy pici negatív tapasztalatot is, az évek óta nem látott ekcémám visszatért. De erre is szuper tanácsokkal láttál el és így, hogy minden utolsó étkezéshez eszek tejfölt, kefírt vagy épp görög joghurtot, ez is szépen múlik már.
Kicsit hosszúra sikeredett a beszámoló, ne haragudj 😅
De összességében nekem nagyon pozitívan telt ez a 4 hét. Soha nem éreztem, hogy éhes lennék vagy épp hiányozna valami. A ciklusom környéki falásroham sem jelentkezett most…próbáltam enni egy kocka étcsokit, de rájöttem, hogy igazából nem is kívánom. Nem kell 😅
Végszónak még annyit, hogy ma reggel a mérleg -5 kg-ot mutatott, úgyhogy elégedett vagyok nagyon 🤩
Köszönök mindent! 😀”
“Ma valami átkattant bennem a program során. Már tudok máshogy nézni az ételre, és nem mumus amitől csak hízni lehet. Érzem magamon a pozitív változásait annak a munkának amit együtt csinálunk. És nagyon köszönöm, hogy ebben támogattok és toltok előre és húztok vissza és van alternatíva ha jönnek a gyenge pillanatok! Szuper kis csapat jött itt össze, és jó hogy vagytok mindannyian. Sokat tanulok a többiektől is, ihletet merítek és kitartást. Ha nekik sikerül akkor nekem is. Szerintem én voltam az egyetlen aki 2 hét után még mindig hízott, és itt szokott feladásra kerülni a dolog részemről, hogy hát akkor jó ezt sem jól csinálom… De nem. Az, hogy figyelő szemetek mindent lát és azonnal ott van ha kell, egy főnyeremény. Ma éreztem azt először igazán, hogy az étel táplálék és nem a szükséges rossz. Máshogy eszem, minőségiek lettek az étkezéseim, nagyon jól alszom, már nem horkolok, nagyon jól érzés, hogy jól van a hasam. Nem vagyok felfújódva, nem szúr, nem csíp, nem harap. Jó lett az emésztésem. Az ízületi gyulladásom is múlni látszik, nincsen már fejfájásom, sőt a migrénes rohamok is elmúltak. Tele vagyok energiával, én aki állandóan téli és nyári és tavaszi meg őszi álmot tudnék aludni mert állandóan fáradt voltam. Nagyon régen éreztem magam már ilyen jól a bőrömben! Ott tartok, hogy recepteken gondolkodom, és már készül a szakácskönyvem. Már van egy saját receptem. Most hogy belevágtam veletek érzem igazán, hogy ez nagyon kellett! Ezt a csapatot mindenkinek ki kell próbálnia aki hozzám hasonlóan elveszett a táplálkozás útvesztőiben, és nem ért el eredményeket. Sok nyomorom van, de ezt már lassan múlt időben szeretném emlegetni, mert azzal a segítséggel amit tőletek kapok, még 120 évesen is egészséges leszek! Amiért rettentően hálás vagyok, hogy az étellel kapcsolatos viszonyomat sikerült átbillentenetek. Nem pszichológus kellett nekem, hanem Zsuzsi és András, és a támogató csapat, Ti itt mindannyian!”
“Végre sikerült bemennem 57 kg alá. 56,3kg-ot mutat a mérleg. Nagyon örülök ennek. András mondta, hogy nehéz eset leszek, mivel az utolsó pár kilótól a legnehezebb megszabadulni, így nem is aggódtam ezen.
Az előző havi programban kezdtem, akkor 58,3 kg volt a súlyom, az arcbőröm állapota meg kritikán aluli. Apró, gyulladt pattanások voltak a fejemen, nem győztem sminkelni.
Az arcom az egy hónap alatt szinte teljesen rendbejött. Nincsenek pattanások, a helyük is csak halványan látszik, amik hamarosan el fognak tűnni teljesen. A napokban meg is dícsérték, hogy milyen szép a bőröm, és 24 évesnek néztek, pedig elmúltam 30. Már korrektort sem használok.
És a sok jó dolog mellett még egy pozitívum, hogy nem vizesedek, könnyűnek érzem magam, sem puffadás, vagy túlságos teltségérzetem nincs. Ezt már nagyon sokszor elmondtam, tudom, de nekem ez volt a legzavaróbb a mindennapokban így nagyon örülök, hogy megoldódott tartósan.
Be kell vallanom, nem igazán hittem ebben a programban. Egy utolsó esélyként vágtam bele, gondoltam ennyit még megteszek azért, hogy jobban érezzem magam, aztán lesz, ami lesz.
Csinálhatnám amúgy még sokkal jobban is, de így, hogy nem erőltetem meg magam, is van változás bőven. Szóval köszönöm a sok segítséget. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz ez a hónap, vagy épp a következő, mert a 3 hónapos turnusra jelentkeztem.”
“Szia András! Képzeld úgy vegig aludtam az éjszakat, hogy egyszer nem ébredtem fel! Reggel 5.16-kor kialudt érzéssel ébredtem! De jól rálustiztam aztán! Kb. pár napja szedem a megbeszélt kiegészítőket a megfelelő adagban, ahogy mondtátok! És elképesztő alvás melységet produkalt! Köszönöm!”
“Életem legjobb döbtése volt, hogy Andrásékat választottam! A rengeteg ingyenes anyag ízelítőtt adott. De egyedül nem ment. Nem sikerült sem lefogyni, sem egészségesebnek lenni. Most fogják a kezem, segìtenek ha elakadok, motiválnak, bármikor rájuk írhatok ha baj van, vagy ha épp mélyponton vagyok. Nem sok, de egy hónap alatt is rengeteg javulást tudok már felmutatni. Rendeződik a cukrom, javul a béláteresztő szindrómám, elmúlt az allergiám, nincs már ízületi fájdalmam, nem fáj a fejem, és még van mit a listára tennem. Én csak hálás lehetek, hogy ekkora tudással rendelkező csapat vett a szárnyai alá. És a napi (0-24 es!) kb1000 Ft egyáltalán nem sok azért, hogy egészségesebb legyek. Többet költöttem el nasira… De az már a múlt! Megyek előre a program segìtségével ami minden pénzt megér! Csak hálás lehetek a munkátokért! Felbecsülhetetlen amit létrehoztatok!”
“Hogy tetszik? Az egy szavas válaszom, hogy nagyon! Nagyon elégedett vagyok.
Bővebben: szeretem, hogy egy közösség része vagyok. Vannak konzultációk, amik szuperek, de ha bármilyen kérdés felmerül, készségesen segítetek. Az ember itt tényleg segítséggel / kontrollal tud életmódot váltani. Amit pluszban kiemelek. Van tapasztalatom egy életmódváltó programmal, ahol orvos segít. Sajnos ott a figyelem mértéke messze elmarad. Ti figyelték a tagokra. Valóban a féltett kérdésre válaszoltok. Tényleg megnézitek a laboreredményt, stb és személyre szabottan működtök. Szóval ez a 4 hét után újra találkozunk majd. Újra megrendelő leszek. Köszönöm”
“A havi program nagyszerű! Gondolni sem mertem volna, hogy ennyire hasznos. Bár úgy éreztem sok infó és személyes tapasztalat birtokában voltam eddig, de a tanácsaitok aranyat érnek. Mióta viszek be plussz ásványi anyagokat a tanácsod szerint, még a 10éve bedugult bal oldali orrlyukamom is tudok lálegezni már. Igencsak felszabadító. Tejtermékek tiltólistásak voltak nekem eddig – most már nincs tőle problémám sem nekem, sem a babámnak. Ki gondolta volna, hogy egy kis kapszula megold ilyen régi gondokat …. Nagyon hálás vagyok, köszönöm!”
“A program nagyon tetszik. Sokat lehet tanulni az élőkből is, így hogy feltesszük a kajafotókat még ötleteket is lehet merìteni ha az ember épp alkotói válságban van, hogy mit is főzzön. És a csapat húzóereje is jól jön. De ami a legfontosabb, hogy fogjátok a kezünket, kérdezhetünk ha elakadunk és személyre szabjátok a diétát, vitaminokat… Eddig akárhol is próbálkoztam, ekkora figyelemben nem volt részem. Még orvosi diétánál sem. Nagyon jó szakemberek vagytok, és biztonságban érzem magam mert a sok nyavajám ellenére úgy érzem maximális figyelmet és segìtséget kapok tőletek. Nagyon bánom már, hogy nem vágtam bele már korábban. De lehet most fáj annyira, hogy elég volt és végre változtatok a helyzetemen. Egyszóval nagyon hálás vagyok, hogy rátok találtam, és felbecsülhetetlen az a munka amit végeztek, hogy emberek visszanyerjék, vagy megtartsák az egészségüket.”
"Nem gondoltam volna hogy beindul. Azt hittem stabilan áll 75-ön a súlyom."
Andrea
"Ma szuperül vagyok..Reggel mértem magam és ismét kevesebbet mutatót a mérleg..Már most sokat tanultam töletek..Nagyon tetszik hogy ilyen türelmesek vagytok velünk."
Anna
"Minden rendben,napok óta szárnyalok, durva,hogy a depresszióm eltünt. IR teljesen tünetmentes, sose voltam ennyire jól, talán fiatalabb koromban, olyan mintha lett volna rajtam egy gyári vissza állítás és most "újra kezdhetem" panasz mentesen."
Eszter
"Azt fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlesztitek a programot, ezt jó látni és a részese lenni, ez is tud plusszt adni a hétköznapokban. Látni, hogy nem a csak a fogyni vágyok adnak bele mindent, hanem ti is. Nekem még mindig újdonság látni, hogy ennyire akartok is segíteni mindenkinek aki hozzatok fordul, minden tekintetben. Ez nagy dolog a mai világban. "
Anikó
"A program nekem nagyon tetszik, van még mit tanulni bőven."
Mária
"Elégedett vagyok. Nagyon felkészültek és segítőkészek vagytok. Kár volt eddig várnom, előbb kellett volna elkezdenem ezt a programot."
Zsuzsanna
"Elképesztő tudásotok van, vissza néztem az élő videókat, mivel sajnos nem tudtam ott lenni. Már elég régóta figyeltem, hogy mit csináltok, hogyan dolgoztok, de ez a program még jobb, mint amire számítottam!"
Tamás
"Tetszik a program és a minikonzultációk. Sajnos túl sokan hiszik magukat professzornak, ezért már a végére teljesen belegabalyodtam, és bele fáradtam. Ezért adtam fel újra és újra.... Most remélem menni fog és végre lefogyok. Összesen 47.5 kg- ot akarok elhagyni, ami nem kevés. Köszönöm a támogatásotolat és a segítségeteket!"
Ilona
"A program szuper, folyamatosan tanulok valami újat…nincs bennem semmi kétség, hogy elérem-e a célom… a segítségetekkel csak idő kérdése és meglesz. Az is nagyon tetszik, hogy minden problémára van valamilyen megoldásotok!"
Judit
Anna története, kiút a tápanyaghiányból
Anna története, mi változott másfél év alatt?
Iratkozz fel a várólistámra és megkapsz tőlem 5 bomba módszert ajándékba!